Katarzis

Fotók, melyek megérintettek

 A fényképek gyakran többet mondanak ezer szónál. Egy  fotósorozat a múltból  számomra például többet enged sejtetni az adott korról, mint a történelemkönyvek.

Fotókat gyűjtöttem most össze, melyeket szeretnék megőrizni, később is megtalálni. Nem mindegyik szép, némelyik egyáltalán nem kellemes se szemnek, se léleknek, de vannak dolgok, melyekről tudnunk kell, nemcsak a  fantasztikusan jó eseményekről kell megemlékezni. Történelmünk fekete foltjai is a mienk, segítenek megérteni jelenünket, hatással vannak a jövőre.

Íme  az én vegyes válogatásom:

 

kép1

   Egy 26 hetes nyitott gerincű magzaton a méhen belül elvégzett operáció közben a kicsi kinyúlt, és megragadta a sebész ujját. “Samuel kidugta apró kezét anyukája méhéből a sebész által vágott résen. Amikor az orvos óvatosan felemelte a karját, Samuel reagált az érintésre, és megszorította az orvos ujját. Hogy kipróbálja a szorítás erejét, a sebész megrázta az apró öklöt. Samuel szorosan kapaszkodott. Abban a pillanatban kattintottam el a fényképezőgépet.” A fotós ( Michael Clancy)  saját elmondása szerint a kép készítése után abortuszpártiból abortusz- ellenzővé vált. A kép 1999-ben készült.

 

 

kép2

Munkások ebédelnek. A kép a GE Building építése közben készült, 250 méter magasan a RockefellerCenter 69. emeletén, 1932-ben. (A kép feltételezhetően Charles C. Ebbets munkája, erről bővebben az Urbanlegens oldalon olvashatunk). Ami megfogott a képben: elképzeltem, ahogyan ezek a munkások elfoglalták a helyüket a fotózáshoz, majd visszamásztak arról a semmiben lógó vasgerendáról. Valószínűleg egyiküknek sem volt akrofóbiája.

 

kép4

Így néz ki bolygónk a Holdról.  1968 karácsonyán az Apollo 8 legénysége készítette. Mit nem adnék, hogy egyszer így láthassam a Földet! Vagy kicsit közelebbről, de mindenképp a világűrből.

 

 

kép5

  1967. október 27-én egy vietnámi háború-ellenes demonstráción egy fiatal tüntető a Nemzeti Gárda egyik tagjának puskacsövébe helyez egy virágot. Ez a fotó az egész korszak jelképévé vált. (Bernie Boston, 1967)

 

 

kép7

  Nem bűvészmutatvány. 2001 szeptember 11-én készült. Nem tudni ki van a képen, de nem ő volt az egyedüli, aki a tűzhalál helyett a WTC-toronyból való kiugrást választotta.

 

 

kép8

A legborzalmasabb kép, amit valaha láttam. 1994-ben készült. A szudáni kislány az éhhalál küszöbén, a közelben lévő keselyű várja a halálát. Egyes források szerint a  gyereknek  sikerült elvonszolnia magát az ENSZ táboráig, utána viszont nyoma veszett, máshol azt olvastam, jött az édesanyja és elvitte. A kép nagy visszhangot váltott ki az egész világon, sokan nem értették, hogyan lehetett ezt lefotózni segítségnyújtás nélkül, még akkor is, ha az újságírók munkájának az volt a feltétele, hogy semmilyen módon nem avatkozhatnak az ott zajló eseményekbe. Kevin Carter, Pulitzer díjat kapott a képért. (Valószínűleg nincs a képpel összefüggésben, de három hónappal az eset után öngyilkos lett.)

 

 

kép9

Egy éhező afrikai és egy missziós keze közötti különbséget szerették volna kifejezni ezzel a fényképpel.  1980-ban készült Ugandában.

 

 

kép10

A “faji megkülönböztetés” fogalma egyetlen képben kifejezve.  Amerikában 1950-ben ebben még nem volt semmi szokatlan.

 

És most lássunk néhány vidámabb fotót napjainkból:

 

10100460-R3L8T8D-990-5

Hangyák egy csepp méz körül.

 

 

China 60 - 6

Katonai parádé Kínában.

 

 

10862810-R3L8T8D-990-4

Északi fény Svédországban (Max Rive fotója).  Photoshop nélkül készült, viszont nem egyetlen kattintással, hanem ún. expozíció sorozattal.

 

És végül egy fénykép, melynek  nagyságát csak az állatbarátok érthetik. 2014 legjobb esküvői fotóinak egyike. És még a vőlegény nincs is rajta!

asdf

Kantok, Kína, Allen Ko

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Katarzis Facebook oldalához vagy az oldalsávban iratkozz fel a hírlevélre, így nem maradsz le semmiről.

Ide kattintva visszajutsz a főoldalra, itt pedig blogom előszavát olvashatod.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!