Katarzis

Te is elmentél volna mellette?

 Nemrég az egyik barátnőmmel arról beszélgettünk, hogy vajon mi történne velünk, ha egyedül sétálgatva rosszul lennénk egy forgalmas utcán. Arra a megállapításra jutottunk, hogy minden attól függ, mit viselünk éppen, egy jobb minőségű, egyszerű ruhában sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy segítsenek rajtunk, mintha egy szakadt farmerben járunk ilyen szerencsétlenül.

 Sajnos manapság az emberek nem szeretnek segíteni egymáson ilyen esetekben. Nem, nem azért, mert könyörtelenek, gonoszak, és rosszakaróak, egyszerűen nem mernek, mert:

(a következőket szoktam hallani mentségnek)

  • biztosan csak részeg, mire avatkozzak bele, kialussza magát, aztán hazamegy
  • lehet, nincs is rosszul, csak megjátsza magát, aztán amíg én támogatom, élesztgetem, ő vagy a társa ellopják a táskámat
  • lehet valami bűntény van a háttérben,  aztán állhatok itt egy órát, amíg kihallgat a rendőrség
  • összepiszkít, lehány
  • egyetlen percem sincs megállni, így is késésben vagyok
  • nekem ehhez nincs elég erős lelkem, kinek jó az, ha én is melléájulok?
  • fogalmam sincs, mit kell csinálni egy ájult emberrel

 

 Pedig nem mehetsz el mellette! Amíg nincs ott valaki más, aki tőled jobban tudja, hogy mit kell csinálni ilyen helyzetekben, addig a te felelősséged, hogy megtedd, ami tőled telhető. Ha más nem, akkor az, hogy mentőt hívsz, és nem hagyod egyedül.

 

Még nagyobb közömbösséget tudunk tanúsítani, ha valaki nem hirtelen lesz rosszul, csak áll szakadt ruhában az út szélén, segítséget kérve. Őket már lelkiismeret-furdalás nélkül nézzük levegőnek, mert

  • “annyi már a koldus, ha mindegyiknek adnánk, semmi nem maradna nekünk!”
  • “ő tehet róla, hogy ide került, arról nem beszélve, ha bír itt állni, akkor egyszerű munkát is el tudna végezni, nem kellene koldulnia!”
  • “adnék én neki, de italra költi úgyis, ezért tőlem nem kap”
  • “ha egyszer adok neki, akkor később nem tudom lerázni, elém jön vagy utánam fut, ha kikerülöm, kiabál”
  • “lehet, hogy úgysem övé lesz az a pénz, elszedik tőle”

Kifogás mindig van, miért határolódik el tőlük az embert, és a legtöbb magyarázat sajnos elfogadható, reális, mert tényleges tapasztalatra épült. Én mégis úgy érzem, kaptunk mindnyájan a Teremtőtől lelkiismeretet;  aki szívesen segít, hadd segítsen, aki nem, az ne ítélje meg érzékenyebb, adakozóbb embertársát. Mindenki a saját tetteiért felelős, jó és rossz-cselekedeteiért, mulasztásaiért.

 

A következő videóban az a megdöbbentő, hogy egy kamasz fiú áll New York utcáján egyszál pólóban és farmerban. Az emberek elrohannak mellette, van, aki azért vet rá egy pillantást, de segíteni senki nem segít. A kisfilm szerint két órán keresztül vacogott ez a gyerek a mínusz 15 fokos hidegben, egy nejlonzsákba próbált burkolózni a fagyos szél elől, mígnem egyetlen valaki megszánta, ráterítette a kabátját és pénzt is felajánlott neki ételre.

 

 

És kiféle, miféle volt ez az irgalmas ember? Hát egy másik hajléktalan. Egy igazi hajléktalan. Merthogy az egész egy szociális kísérlet volt, amiben sajnos rosszul vizsgázott szinte az összes jelenlévő. 

Szeretném hinni, hogy az egész kisfilm csak egy jól összevágott anyag, és nem fagyasztották ott két órán keresztül azt a kissrácot, de amennyit látunk belőle az is épp elég, mindenki úgy megy el mellette, mintha ő ott sem lenne.  :(

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Katarzis Facebook oldalához vagy az oldalsávban iratkozz fel a hírlevélre, így nem maradsz le semmiről.

Ide kattintva visszajutsz a főoldalra, itt pedig blogom előszavát olvashatod.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!