Katarzis

A Szolyvai Emlékpark

  Júliusi honismereti kirándulásunk egyik helyszíne volt Kárpátalján a Szolyvai Emlékpark. Nem volt meglepő számomra, hogy kirándulótársaim közül néhányan a szemüket törölgették, hiszen volt akinek nagyapja (nagyapái) tragikus elvesztése kapcsolódik ehhez a helyhez. De a többieknek is elég volt csak felidézni a Szolyvára elhurcolt, életben maradt foglyok visszaemlékezéseit és mindenfélét, amit az eseményekkel kapcsolatban hallottunk, olvastunk, az ember szíve összeszorul a fekete márványtáblák előtt, itt minden név egy tragédia, amit át kellett élniük családok ezreinek Kárpátalján. Erről a hegyek ölelte kisvárosról még az én korosztályomnak is csupán annyi jut eszébe, hogy egy értelmetlen népirtás és elképzelhetetlen szenvedések első állomása volt nem is olyan régen. Az itt létrehozott emlékhely ugyanis a második világháború végén, 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenykij robot elszenvedőinek, áldozatainak állít emléket.

 

Szolyvai Emlékpark

Kép: Wikipédia

 

A Szolyvai Emlékpark 2

 

A Szolyvai Emlékpark 3

   Ami ezen a helyen történt, arról a 80-as évek végéig nem is volt szabad beszélni.  A 4. ukrán front 1944 november 13-án közzétett egy határozatot, miszerint 3 napon belül (november 16-ig) jelentkeznie kell a városparancsnokságon minden 18 és 50 év közötti magyar és német hadköteles egyénnek, valamint azoknak, akik a Magyar rendőrség vagy csendőrség szolgálatában álltak, hogy segítsenek a háború okozta károk helyreállításában. A közlemény szerint 3 napot kellett volna távol tölteniük családjuktól. ( Ehelyett az igazság: „… Számtalan településen katonaköteles magyar és német nemzetiségű személyek élnek, akiket csakúgy mint az ellenség katonáit is, le kell tartóztatni és fogolytáborba küldeni!”) Becslések szerint mintegy 30-40 ezer embert tartóztattak le, és zártak munkatáborokba. A kollektív bűnösség elvén alapuló intézkedésre azért volt szükség, hogy megelőzzék az esetleges ellenállást a szovjet csapatokkal szemben. Az elhurcoltak első állomása Szolyva volt, itt 15-18 ezer embert helyeztek el. Nagyon sokan nem is jutottak el a gulágokra, már itt életüket vesztették az embertelen fogvatartási körülmények miatt. Szinte nincs is olyan magyar család Kárpátalján, akinek egy-két férfi tagja ne veszett volna oda. Az elhurcolt férfiaknak körülbelül mindössze mintegy 1/3-a tért vissza szülőföldjére. A két világháború együttvéve nem követelt annyi emberáldozatot e vidék magyarságától, mint akkor az új rend új intézkedései.

A Szolyvai Emlékpark 4

A Szolyvai Emlékpark 5

 Az emlékhelyet 1994 novemberében avatták fel a szolyvai gyűjtőtábor egyik temetőjének a területén. A megemlékezésen felsorolták azon településeket, ahonnan embereket hurcoltak el, illetve megemlítették, hogy mely településről hány főt. Ezt a listát egy urnában az emlékmű siratófalánál helyezték el.  Több éves gyűjtő- és kutatómunka eredményeként 2004-ben elkészülhettek az áldozatok nevét tartalmazó márványtáblák is, melyeket a fő emlékmű siratófalára szereltek fel. A fekete márványból készült táblákra több mint 12 ezer nevet véstek fel, és a levéltári munkáknak köszönhetően azóta is kerülnek fel újabb és újabb nevek.

A Szolyvai Emlékpark 6

Kis kápolna az emlékparkban

 

 DUPKA GYÖRGY „NÉPÜNK TEMETŐJE: SZOLYVA” c. munkáját ide kattintva olvashatod  pdf-ben és a youtubon is található néhány dokumentumfilm és visszaemlékezés a kárpátaljai magyarság ezen sötét korszakáról.

 Idegenvezetőnk, Dr. Popovics Béla itt említette meg Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című kisregényét, ez a könyv egy fiatal lány, Tóth Eszti tragédiájáról szól. És hogy az ő története hogyan kapcsolódik Szolyvához?  Eszter a többi lányhoz és asszonyhoz hasonlóan 1944 telén elindul falujából, hogy a szolyvai gyűjtőtáborba elhurcolt családtagjainak kis karácsonyi csomagot vigyen és hogy legalább pillantást vethessen rájuk a drótkerítésen át. Itt a katonák foglyul ejtik, megerőszakolják, ő teherbe esik és hosszú lelki vívódás után megszüli gyermekét, a “sátáni fattyat.” Nincs vége a történetnek. Ezután is élni kell, harcolni önmagával, hogy gyermekeként tekinthessen a nem kívánt jövevényre, de harcolni a falu szájával is, hiszen ő már csak egy katonakurva a legtöbb ember szemében. Meg kell emésztenie testvérei elvesztését, és ami a legnehezebb: elfogadni, hogy szerelme véglegesen elhidegül tőle. Vajon sikerül embernek maradni az embertelen világban? Keressétek a könyvet, de érdemes megnézni a regény színpadi adaptációját is Tarpai Viktória előadásában. Meglátjátok, hogy egymaga is akkorát tud alakítani a színpadon, úgy át tudja adni a regény mondanivalóját, hogy az embernek eszébe sem jut, hogy hiányolja a többi szereplőket megszemélyesítő színészeket.

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Katarzis Facebook oldalához vagy az oldalsávban iratkozz fel a hírlevélre, így nem maradsz le semmiről.

Ide kattintva visszajutsz a főoldalra, itt pedig blogom előszavát olvashatod.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!