Katarzis

Joghurtos panna cotta őszibarackkal

   A panna cotta, ez az Észak-Olaszországból származó liszt- és tojásmentes pudingféleség szó szerinti fordításban főtt tejszínt jelent.  Gyakorlatilag csak zsíros tejből és habtejszínből készül, ezért igencsak kalóriadús, még akkor is, ha az édes öntetek helyet csak friss gyümölccsel tálaljuk. Nemrég kicsit megvariáltam, feláldoztam az eredeti receptet a kalóriacsökkentés oltárán és a tejszín felét kicseréltem natúr joghurtra. (Nem görög joghurtra, csak simára, sőt azt sem volt időm lecsepegtetni.) Mivel poharakba osztottam szét, izgulni sem kellett, hogy szétfolyik vagy nem lesz jó tartása a pudingformából való kiborítás után, ezért a zselatinnal is csínján bántam, csak egészen keveset tettem bele. Így lett egy krémes, könnyű, nagyon finom savanykás desszertünk, amihez bármilyen gyümölcsöt adhatunk, nekem most őszibarack volt kéznél.

 Hozzávalók:

(4 pohárhoz)

  • 2 dl habtejszín 
  • 2 kis pohár (140 g-os) joghurt 
  • 3 kávéskanál zselatin+ 3 evőkanál víz
  • cukor vagy méz ízlés szerint (nekem ehhez 2-2 kanál ment mindkettőből)
  • 2-3 evőkanál citromlé
  • vanília
  • 2 nagy őszibarack

 

Elkészítés:

 

  • a zselatint 3 evőkanálnyi hideg vízben megduzzasztjuk
  • a joghurtot a tejszínnel, cukorral, vaníliával felmelegítjük (nem teljesen forráspontig, csak hogy a cukor olvadjon el)
  • a meleg keverékből kiveszünk pár kanállal és a megduzzasztott zselatint abban teljesen feloldjuk
  • hozzászűrjük a többihez és a citromlevet, mézet is hozzáadjuk, mindezt jól elkeverjük, majd tálkákba, poharakba szétrakjuk
  • én úgy oldottam meg, hogy ilyen szép ferdén álljon, hogy egy tálcára raktam egy kisebb dobozt és felülről az, alulról pedig a tálca pereme tartotta a megdőlt poharakat; amikor meghűlt és megkeményedett, még egy kicsit a hűtőbe is betettem
  • a meghámozott barackokat csak apróra felkockáztam, kitöltöttem vele a hiányzó részt a pohárban 😀 de össze is lehet turmixolni, úgy szebb, egyneműbb

 

    Köszönöm, hogy itt voltál!  ♥

    Ha követni szeretnél, csatlakozhatsz a Katarzis Facebook oldalához vagy az oldalsávban hírlevélre is feliratkozhatsz, ekkor egyetlen levelet kapsz tőlünk minden héten a legújabb blogbejegyzésekről.

  Ide kattintva visszajutsz a főoldalra, itt pedig blogom előszavát olvashatod.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!