Katarzis

Így nem lettem biokertész

    Azt hiszem, nem kell nagy tanulmányokat folytatni, hogy az ember tisztában legyen azzal, hogy az egészsége nem csak sorstól, Istentől, génektől függ, hanem ő maga is tehet valamennyit az érdekében. Például már azzal is, hogy megválogatja, hogy mit eszik és mit iszik. Nekem is voltak elképzeléseim, hogy hogyan szeretnék táplálkozni, ha ennek kivitelezése már… Tovább »

Mi van a hűtődben? Ez a weboldal megmutatja, miket készíthetsz belőle

   Mindig is nagyobb feladat volt számomra kitalálni, hogy mit főzzek aznap, mint végül elkészíteni. Próbálkozok időnként menüt írni, bár eddig soha nem sikerült betartani néhány napnál tovább, de szeretem, mert ad ötleteket maga a lista is, ha tanácstalanság esetén csak úgy átfutom.     Az is bosszantó, amikor nagy nehezen végül megszületik az elhatározás és… Tovább »

Így vettem rá magamat a mozgásra

    Hónapok óta annyi az összes testmozgásom, ami a házimunkával együtt jár. Nyolc-kilenc óra ülőmunka után ezt sajnos pont annyit ért, hogy sikerült alaposan eltunyulnom. Egy hosszabb séta, pár emeletnyi lépcsőzés is fárasztó és kellemetlen lett, testileg-lelkileg kimerültnek éreztem magam annak ellenére, hogy semmi megerőltetőt nem csináltam.... Tovább »

Így készíts görög joghurtot odahaza!

    Szeretném nektek bemutatni a legnagyszerűbb konyhai alkotótevékenységet: a joghurt illetve görög joghurt készítését. Egyszerűsége hihetetlen, de mindenképp szükség van hozzá egy csinos görögre sok hagyományos joghurtra …vagy csak egészen kevésre, de akkor annál több házi tejre. Igazából fogalmam sincs, miért kapta ez a fajta joghurt a görög nevet, hiszen annyi csak a lényege, hogy az… Tovább »

Házi trappista sajt

  Már nem emlékszem, hol ettem először ilyen sajtot, de arra igen, hogy szinte minden barátnőm ismerte a receptet és egy időben nagyon felkapott volt. Szerettük, mindig elfogyott és nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy ez nem is igazi sajt, mert nem tejoltóval készült vagy hogy nem érlelődik hetekig és a lyukakat is csak a szódabikarbónának… Tovább »

Újévi fogadalmak helyett: évrendezés!

   Hogy rohan az idő! Alig néhány hónapja, hogy írtam a 2015/2016-os évrendező füzetről, máris itt a legújabb kiadás. Bizony itt az év vége, és gyakran azt sem tudjuk, hogy a régit búcsúztassuk méltóképpen vagy már csak az újra koncentráljunk. Az Éviránytű és a Láthatatlan Egyetem önkéntesei ismét elkészítették és mindannyiunk számára ingyenesen elérhetővé tették azt… Tovább »

Gasztroajándék-granola nyomtatható recepttel

  Régebben azt hittem, hogy zabpelyhet csak azok esznek, akiknek valami diéta miatt nagyon muszáj… illetve azok, akik önszántukból extra egészségesen akarnak táplálkozni és emiatt bevállalják a kevésbé ízletes fogásokat is. Kíváncsiskodva a változatosabb ételek felé, rájöttem, hogy a zabpehely igenis lehet finom, csak tovább kell lépni a “natúr zabpehely joghurttal vagy tejjel” kombóknál. A… Tovább »

Mézes-citromos cukorka száraz köhögésre

 Hogy milyen pokoli érzés, amikor abbahagyhatatlan a kínzó száraz köhögés, azt csak az tudja, aki már a saját bőrén tapasztalta. Nincs a torokban semmi, nincs mit felköhögni, mégis be nem áll a száj, “ugatni” kell folyamatosan, éppen még nem fuldokolsz, így segítséget sem kérsz, inkább csak szenvedsz magadban. (Illetve szenved a környezeted is, mert ezt… Tovább »

48 szabásminta, melyekről varrás nélkül tudsz készíteni menő nyári ruhákat

Elisabetta Drudi  Wrap & Drape Fashion című könyvével talán már te is találkoztál. A könyvben sok más hasznos tudnivalók mellett olyan szabásmintákat is bemutat, melyekről egyetlen öltés nélkül készíthetsz magadnak könnyű nyári ruhadarabokat. A Scribd-ről beillesztett könyvrészletet a nyílra kattintva tudod átlapozni, éppen 48 darab szabásmintát találsz, van közte szoknya, felsőrészek, egyrészes ruhák, kiegészítők fürdőruhához. A… Tovább »

Élelmiszerek házilag | Az érem két oldala

     Szerencsére a családunkban senki nem ételallergiás és olyan betegsége sincs, ami miatt speciális diétára szorulna. Ha valamilyen élelmiszert otthon készítek el a megvásárlása helyett, azt -idáig legalábbis-soha nem kényszerből vállaltam be, egyszerűen csak volt rá időm és szeretek kísérletezni, kipróbálni új dolgokat. Ha másnak működik vajon nekem is sikerül? Lesz-e olyan finom, mint… Tovább »

Így készül a joghurtos krémsajt

   Egy krémsajt recept, ami évek óta le van írva a füzetemben, csak annyiból áll, hogy csöpögtessük le a tejfölt. Egy régi szakácskönyv (Nagyanyáink receptjei) szerint előtte sót, cukrot kell belekeverni, egy éjszakát állni hagyni, lehetőleg szobahőmérsékleten, és csak másnak préselni ki belőle a felesleges savót. Magyar imperiálnak nevezik, ti hallottatok már róla? Amit viszont… Tovább »

Hasznos tanácsok a 100 éves kártyákon

   Ugye te is készítettél már süteményt a vaníliás cukor vagy a szalakáli papírján lévő recept alapján? Talán lapul is 1-2 ilyen tasak még a sütis füzetedben. Szerettük, megőriztük ezeket, olyan volt, mintha valami kis ajándékot kaptunk volna a vásárolt dolog mellé, hiszen nem volt mindig olyan recept-dömping, mint manapság. Praktikus tanácsokkal sem találkoztunk úton-útfélen,… Tovább »

Kerek vs. szögletes tortaforma | Mennyiségek átszámítása

  Biztosan ti is voltatok már úgy, hogy tortát akartatok sütni, de nem a szokásos kerek formában, hanem szögletes tepsiben és látszat alapján próbáltátok átszámítani a (például) 22 cm átmérőjű tortaformához megadott alapanyagok mennyiségét.    Azt hiszem, valahol az általános iskola 5-6. osztályában tanítják a mértani testek területszámítását, és most nem is arról van szó,… Tovább »

“Vásárolhatja a temetkezési helyét, hamarosan szükség lesz rá…”

Soha nem bántottam és ítéltem meg a kövér embereket és kissé túlzásnak is tartom, amit sok nő leszenved lelkiekben a 2-3 kilogramm súlyfölöslege miatt. De van egy határ, ami felett a kövérséget már maga a szervezet, a szervek sem tudják tolerálni, és akár valami rendellenesség következtében alakult ki, akár maga a kövérség a kiváltó oka… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!